Új hatóság fogja üldözni az illegális szemetelőket

Szigorúbb fellépésre van szükség a hulladékgazdálkodás rendjét megszegőkkel szemben – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára Lillafüreden.

Boros Anita a Nő a partnerség konferencián tartott előadásában közölte:

„A kormány klíma- és természetvédelmi akciótervének egyik legfontosabb vállalása az illegális hulladéklerakók felszámolása Magyarországon. Ehhez nélkülözhetetlen lesz a szankciók szigorítása és egyértelműsítése a szemetelőkkel szembeni hatékonyabb fellépés érdekében.”

A végrehajtásban meghatározó szerepet szánnak az újonnan létrejövő Hulladékgazdálkodási Hatóságnak – mondta, jelezve, hogy a szervezet országos hálózatként és a társhatóságokkal szoros együttműködésben működik majd. Hozzátéve, a visszaélések felderítését és dokumentálását segítő eszközöket is fejlesztenek.

Boros Anita

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a hulladékgazdálkodás, valamint az illegális lerakók felszámolása gazdasági érdek is, hiszen az összegyűjtött és szelektíven kezelt kommunális, illetve ipari hulladék komoly értéket képvisel, és a legkorszerűbb technológiák alkalmazásával szinte teljesen újrahasznosítható.

Boros Anita emlékeztetett, hogy a klíma- és természetvédelmi akciótervnek hangsúlyos eleme az egyszer használatos műanyagok betiltása is, egyúttal az egészségre leginkább ártalmas műanyagok kiváltása is fontos feladat. A direkt intézkedések mellett szükség van a szemléletformálásra és a környezettudatos magatartás kialakítására is, ezt pedig idén, a fenntarthatóság évében a tárca tematikus rendezvényekkel és pályázat meghirdetésével is ösztönzi.

Fotó: Brian Yurasits / Unsplash


⇩ Hirdetés ⇩